05

Cél az okos gyártás: együttműködik a Huawei és a Wanhua-BorsodChem

Régiós megállapodás az éltechnológiákban jártas cégek között

 

Budapest, 2016. június 28. – Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Wanhua-BorsodChem, a régió egyik legnagyobb vegyipari vállalata a Huawei Technologies-zal, a világ egyik legnagyobb infokommunikációs megoldásszállítójával. A Wanhua csoport bejelentette, hogy a minél modernebb technológiával történő, regionális gyártása, működése fejlesztésére Magyarországon hozza létre infokommunikációs központját, s ebben számít a Huaweire.  A megállapodás szerint ugyanis a Huawei támogatja a Wanhua-BorsodChem-et annak érdekében, hogy a vegyipari vállalat elérje stratégiai céljait az okos gyártás, az M2M kommunikáció és gyártó-infrastruktúra felhő-alapúvá fejlesztésének területein, regionális és nemzeti szinten egyaránt. A közös megállapodás keretein belül továbbá mindkét vállalat kifejezte azon szándékát, hogy minél több helyi munkaerő és helyi beszállító segítségével támogassák az országok és regionális tehetségek képességeit és adottságait.

A Wanhua-BorsodChem vegyipari csoport Magyarország legnagyobb, míg a Huawei Technologies Magyarország második legnagyobb kínai befektetője, évek óta együttesen közel 5 ezer embernek biztosítanak munkát itthon. Mindkét csoport a legfejlettebb technológiát – vegyipari és infokommunikáció – képviseli iparágában. A két vállalat az okosgyártás alapjáról, a felhő-számítástechnika alapú, technológiai együttműködésről írt ma alá megállapodást Budapesten Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter és Chen Xiaojun, a Kínai Népköztársaság Követségének Charge d’Affairs-jének (megbízott ügyvivő) jelenlétében.

Az együttműködésről szóló dokumentumot a Wanhua-BorsodChem részéről Ding Jiansheng, a csoport vezérigazgatója, a Huawei Technologies Hungary részéről Zheng Weifeng, vezérigazgató írta alá ünnepélyes keretek között.

„Nagy megtiszteltetés számunkra ennek a stratégiai együttműködési megállapodásnak az aláírása a régió egyik legnagyobb vegyipari vállalatával a Wanhua-BorsodChemmel.” – mondta Zheng Weifeng, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója az ünnepségen. „Úgy véljük ez egy fontos mérföldkő a fejlesztések területén mindkét fél számára. Az elkövetkező években a Huawei és a  Wanhua-BorsodChem szorosan együttműködik az infokommunikációs technológia (IKT)  területén, beleértve az adatközpontok létrehozását, a felhő alapú architektúrát, a rugalmasan konfigurálható szerverparkot. A Huawei csúcsvonalbeli termékeket és megoldásokat fog biztosítani a Wanhua-BorsodChem számára annak érdekében, hogy fontos lépéseket tegyenek az intelligens gyártás területén, és közösen elérjék üzleti fejlődési céljaikat.”

 

A Wanhua-BorsodChem részéről Ding Jiansheng, a csoport vezérigazgatója elmondta:

A Wanhua a régió legnagyobb kínai befektetője. A Huawei-t választotta, hogy létrehozza a magyarországi székhelyű, európai információs központját, amelynek célja, hogy a gyártásával, működésével kapcsolatos adatokat összegyűjtsék, tárolják, s strukturált elemzéssel optimalizálni tudják a Wanhua üzemeinek és az ellátói hálózatainak hatékonyságát. Ezzel növelhessék a cég nemzetközi versenyképességét, biztosítsák a hosszú távú fenntartható fejlődését. A két cég együttműködése egy erőteljes kombináció, amely kölcsönös segítségen, közös munkán és a mindkét fél számára előnyös kollaboráción alapul.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter az eseményen hangsúlyozta: A keleti nyitás nemcsak azt célozza, hogy minél több terméket tudjunk eladni a világ azon felén, hanem azt a felismerést is jelenti, hogy jelentősen megváltozott a világban a tőke mozgásának iránya. Korábban nyugati vállalatok keresték az olcsóbb munkaerőt és helyezték ki keleten, most viszont megjelent a tőke keletről való áramlása a nyugati világba. A fejlett keleti vállalatok egyre sikeresebbek a keleti piacon és költségeik, logisztikai költségeik csökkentésére helyezik Európába termelői kapacitásukat. Ezért a Kormánynak az a célkitűzése, hogy ha keleti vállalatok európai gyártókapacitást akarnak létrehozni, akkor Magyarországban gondolkozzanak.

01 (1)

Az okos gyártás, amely átalakítja az eddig ismert hagyományos ipari folyamatokat

Az információs társadalomban a digitális összekötöttség az élet minden szegmensére kiterjed. A jövőben a gyártási szektorban is infokommunikációs technológiai (IKT) rendszerek fogják majd át az eljárásokat. Ezzel megvalósítják majd a gép és gép közötti kommunikációt, amelynek köszönhetően a gyártók felgyorsíthatják és automatizálhatják gyártási folyamataikat, rugalmasabbá és hatékonyabbá, így fenntarthatóbbá tehetik azokat. Ez a ’’smart manufacture’’ vagy okos gyártás, amelynek alapfeltétele egy jobban összekapcsolt világ.

A két világcég jelen megállapodása ezért a piaci szereplők, azaz a vállalkozások, gyárak és cégek egyik legkihívóbb problémájáról, a digitális átalakulásról szól. A vállalkozások a hagyományos termelő (gyártó) és szolgáltató vállalatok, munkahelyek ’’okos’’, azaz digitális átalakításával jobban meg tudnak majd felelni a vásárlói elvárásoknak, így optimalizálni tudják az üzemeik és az ellátói hálózataik hatékonyságát is.

A gyártás, vállalati működés során rengeteg információ keletkezik, amelyeket a cégek szigetszerűen tárolnak. A korszerű vállalkozások elkezdtek befektetni a magas fokon automatizált és IKT-irányítású termelésbe, hogy összekapcsolják a gyűjtött információkat és feldolgozzák a Big Data-ban – azaz az adat-dömpingben – rejlő, levonható tapasztalatokat. Ez a fajta információgyártás, tárolás, következtetés lehetővé teszi, hogy az adott vállalat egy magas produktivitású innovációs központtá váljon, jobban beossza forrásait, csökkentse fogyasztását és környezetkímélővé váljon, növelje a foglalkoztatottságot, a szélessávú internet-használatot és nagyobb perspektívából a nemzetgazdasági növekedést.

Az okosgyártás modell elég rugalmas ahhoz, hogy megfeleljen a nemzetközi fogyasztói követeléseknek és gyors életet vigyen újdonságokba, például az elektromos meghajtású autókba vagy más fontos változásokba. A digitálisan átalakult gyárakat gyorsabban lehet újraprogramozni, gyorsabban tudják piacra vinni a mai és a következő generációs termékek – akár kismennyiségű – testreszabását.

Az okos gyártás az információ, a technológia és az emberi találékonyság párosításával hamar forradalmasítja a gyártási intelligencia fejlődését és használatát az üzlet minden területén. Alapjaiban változtatja meg azt, hogyan találjuk fel, gyártjuk, szállítjuk és árusítjuk a termékeket. Lehetővé teszi a személyre szabott, rendkívül egyedi, alacsony példányszámú gyártást, kevés költséggel. Ez növeli a munkások biztonságát, könnyít az alkalmazottak fizikai terhelésén és védi a környezetet a szennyezőanyag kibocsátástól a kockázatmentes gyártás lehetővé tételével.

 

 

Sajtókapcsolat:

 

Ma Ying

Igazgató

Wanhua Industrial Group CO., LTD

Hungary Representative Office

maying@whchem.com

 

Gecse Mariann

Kommunikációs igazgató

Huawei Technologies Hungary Kft.

mariann.krajczarne.gecse@huawei.com

 

Bereczki Annamária

senior account manager

Pressinform Kft.

Telefon: (+36 1) 470-2052

bereczki@pressinform.hu

 

A Wanhua Industrial Cégcsoportról

A Wanhua Industrial Cégcsoport 2005-ben alakult, és alkalmazottainak száma jelenleg a világon a 10 ezer főt is meghaladja. A Cégcsoport 2015-ben sikeres évet zárt, 4,1 milliárd eurós árbevételt könyvelhetett el, és 677 millió eurós adózás előtti eredményt ért el. Fő tevékenysége a műanyagipari alapanyagként felhasznált izocianát (MDI) előállítása. A termékeiket széles körben alkalmazzák az autó-, az építő-, a könnyű-, a gyógyszer-, hadi-, és a légi ipar területén, illetve a háztartási kisgépek gyártása során. A magas színvonalú technológia alkalmazása kulcsfontosságú szerepet játszik mind a vállalat, mind a vegyipar fejlődésében, jelentős energia-megtakarítást biztosítva, illetve alacsony széndioxid kibocsátást eredményezve.

A kiemelten magas színvonalú terméktechnológia bonyolultságából adódóan globálisan mindösszesen 7 vállalat képes ilyen termékek előállítására. A folyamatos technológiai újításoknak köszönhetően, a Wanhua cégcsoport jelenleg a legnagyobb MDI gyártó a világon. A termékeit globálisan több mint 100 országban értékesítik.

A Wanhua 2011-ben 1,26 milliárd eurós befektetéssel felvásárolta a magyarországi BorsodChem vállalatot. 2015 év végéig az összbefektetés elérte az 1,8 milliárd eurót, mely jelenleg Közép-Kelet Európa legnagyobb kínai befektetésének tekinthető.

A BorsodChem Magyarország vezető vegyipari vállalatai közé tartozik, alapanyaggyártó leányvállalatokkal rendelkezik Cseh-, és Lengyelországban, alkalmazottainak száma eléri a 3300 főt. A BorsodChem 2014-től kezdve ismét nyereséges, tavalyi árbevétele elérte az 1,13 milliárd eurót, és 50 millió eurós nettó profitot termelt ki.

 

A Huaweiről

A Huawei a világ egyik vezető információs és kommunikációs technológiai szállítója. Mint az ügyfélközpontú innovációk és a szilárd együttműködés elkötelezett híve, a Huawei munkája során az ICT megoldások olyan portfólióját hozta létre a telekommunikációs hálózatok és eszközök alkalmazásában, illetve a felhő alapú számítástechnika területén, amellyel ügyfelei számára versenyelőnyt biztosít. A Huawei 170 ezer szakértőt alkalmaz világszerte, akik elhivatottan dolgoznak azért, hogy a legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsák a távközlési szolgáltatók, vállalatok és a fogyasztók számára. Termékei 170 országban és régióban vannak jelen, így ezeket a világ népességének több mint egyharmada használja.

Európában jelenleg több mint tízezer Huawei alkalmazott dolgozik, ebből 1570-en a kutatás-fejlesztés területén. A vállalat Európa nyolc országában (Belgium, Franciaország, Finnország, Egyesült Királyság, Írország, Németország, Olaszország, valamint Svédország) tizennyolc K+F központot, emellett pedig távközlési és ICT partnereivel közösen számos innovációs központot működtet.

A cég Magyarországon budapesti központtal 2005-től működik, itteni tevékenységük bővítése folyamatos. A leányvállalat fogyasztói üzletágának bevételei 2015-ben 86 százalékkal haladták meg a 2014. évi értéket. A Huawei piaci részesedése darabszám alapján 2015-ben elérte a 7 százalékot, szemben a 2014. évi 4,4 százalékkal. 2015 decemberében pedig már minden tizedik Magyarországon eladott okostelefon Huawei/ Honor volt.

 

További információ:

www.huawei.hu

http://www.linkedin.com/company/Huawei

http://www.twitter.com/Huawei

http://www.facebook.com/Huawei https://www.facebook.com/HuaweiDeviceHungary

http://www.google.com/+Huawei

http://www.youtube.com/Huawei

https://instagram.com/huaweimobilehungary