IMG_20151126_142154

Huawei Labor és Akadémia létesül a győri egyetemen

100 millió forint értékben támogatja a távközlési multi a hazai felsőoktatást

2015. november 26. Peking, Kína – Huawei Labor és Akadémia létesül a győri Széchenyi István Egyetem 2016-ban, amely megvalósulásához a Huawei mintegy 100 millió forint értékben nyújt támogatást. Az Akadémia létrehozásának a célja a hazai felsőoktatás versenyképességének növelése, közvetlen kapcsolat létrehozása az oktatás szereplői és az ipar között, gyakorlat- és piacorientált képzést biztosítva a résztvevőknek. A jövő évben létrejövő intézményben a Huawei megosztja a legújabb, távközlési- és infokommunikációra vonatkozó oktatási anyagait, az érintett tanároknak továbbképzést biztosít, továbbá angol nyelvű szakmai előadásokat is indít.

Az Akadémia létesítése annak az öt évre szóló együttműködésnek a része, amelyről Szijjártó Péter, külgazdasági- és külügyminiszter jelenlétében Komlósi László Imre, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi rektorhelyettese és Jimmy Pang, a Huawei Technologies globális kormányzati kapcsolatokért felelős elnöke írt alá megállapodást Pekingben a 4. Kína–Kelet-Közép-Európa Találkozót kísérően 2015. november 26-án.  E szerint a felsőoktatási intézmény Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karán folyó távközlési- és informatikai képzést mintegy 100 millió forint értékben támogatja a távközlési vállalat.

 

A megállapodás értelmében, a Huawei Laboratórium és Akadémia 2016-ban indul az egyetemen, amely mellett a vállalat megosztja a legújabb, távközlési- és infokommunikációra vonatkozó oktatási anyagait, az érinett tanárokat továbbképzésben részesíti, és angol nyelvű, szakmai előadásokat is indít az intézményben. A cég a most kötött egyetemi stratégiai megállapodás mellett továbbra is nyitva hagyja a győri hallgatók számára az ország valamennyi távközlési tanulmányokat folytató egyetemi hallgatója előtt nyitva álló, Seeds for the Future – kínai tanulmányút lehetőségét is.

–          Régóta kerestünk oktatási intézményt elképzeléseinknek Magyarországon, s nem volt könnyű dolgunk a sok kiváló közül eldönteni, hogy kivel fogjunk össze a Huawei Akadémia létrehozásában és működtetésében – mondta Jimmy Pang az aláírást követően. – A Széchenyi István Egyetem mérnöki képzése szárnyal, s örülünk, hogy a meglévő stratégiai irányzata – a közlekedésmérnöki képzés – mellé, most egy újabb, jövőálló, perspektivikus utat választott.

–          Az egyetemnek nagy tapasztalata van a multinacionális vállalati együttműködésben, a hallgatók piaci igényeknek megfelelő képzésében – mondta Komlósi László Imre, nemzetközi rektorhelyettes. A távközlési és informatikai képzésünk a Huawei Akadémiával még több fiatalt vonz majd az egyetemünkre.

Az együttműködés előkészítésében jelentős diplomáciai segítséget nyújtott Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, illetve a szakmai tartalom kialakítását Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár támogatta.

 

A Huaweiről

A Huawei a világ egyik vezető információs és kommunikációs technológiai szállítója, tavalyi forgalma 46,4 milliárd dollár volt. A vállalat célja, hogy egy jobban összekapcsolt világ megteremtésével gazdagabbá tegye az emberek életét, és növelje az általuk használt gépek hatékonyságát, felelős társadalmi szereplőként, az információs társadalom megvalósítójaként működjön, és hozzájáruljon az iparág fejlődéséhez. Mint az ügyfélközpontú innovációk és a szilárd együttműködés elkötelezett híve, a Huawei munkája során egymáshoz szorosan kapcsolódó előnyöket hozott létre a telekommunikációs hálózatok és eszközök alkalmazásában, illetve a felhő alapú számítástechnika területén. Létfontosságúnak tartja a maximális értékek megteremtését a mobilszolgáltatók, vállalatok és a fogyasztók számára, mindezt versenyképes megoldásokat és szolgáltatásokat nyújtva valósítja meg. Termékei 170 országban és régióban vannak jelen, így ezeket a világ népességének több mint egyharmada használja.

A cég Magyarországon budapesti irányítással 2005-től működik, itteni európai gyártási- és logisztikai központtal, amlyek bővítése folyamatos. A leányvállalat az üzleti kategóriában 2014-ben elnyerte a Superbrands díjat.

További információ: www.huawei.hu, www.huawei.com

 

A Széchenyi István Egyetemről

A Széchenyi István Egyetem nyitott, szolgáltató egyetem, amely képes átfogó módon kiszolgálni Győr, egy sikeres társadalmi, gazdasági, kulturális központ működését. Ahogy a győri gazdaság, illetve a város térségszervező ereje, úgy a győri egyetem hatása is messze túlterjed a város, a nagy térség határain. Az Egyetem stratégiai célja, hogy tevékenységét Győr városba koncentrálja, s a hozzá kapcsolódó gazdasági térség fejlődésének szellemi központja is legyen. A győri egyetem Magyar Járműipari Kutató Központja a felsőoktatás és a gazdaság nemzetközi kapcsolatainak, jövőképének meghatározó motorja.

A hazai tudomány fellegvára, a Magyar Tudományos Akadémia, az AUDI Hungaria Motor Kft., Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet és Egyetemünk a győri Járműtechnológiai Kutatások Kiválósági Központja (J3K) 2015. júniusában történt alapításával új korszakot nyitott a gazdaság, a felsőoktatás és a tudomány együttműködése terén. A központ a győri egyetemen, annak szellemi és infrastrukturális értékeit hatékonyan alkalmazva szervezi tevékenységét.

A Széchenyi István Egyetem Győr fejlődésének kulcsa: magas tudományos minőség mellett, az állami forrásokkal tudatosan és takarékosan gazdálkodva olyan mérnöki, informatikai, jogi, igazgatási, műszaki pedagógiai, nemzetközi, gazdaságtudományi, üzleti, egészségtudományi, szociális, zeneművészeti szakokon képez jól felkészült, gyakorlati ismeretekkel is rendelkező, fitt és lelkileg kiegyensúlyozott diplomásokat, akikre a társadalmi, gazdasági környezetnek szüksége van.

A jövő Győrben épül.

 

Imázsfilm a Széchenyi István Egyetemről az AUDI Hungaria Motor Kft. közreműködésével és menedzselésével: http://youtu.be/uECnvn4g9hc?hd=1

További információ: http://uni.sze.hu